Gyógygödör

Gyógygödör Borozó
Fő tér
Nyitvatartás: H-V 9:00-22:00
Kocsmatörténet, étlap, itallap, fotógaléria saját lapon ==> http://gyogygodor.hu/
Kocsmázás: 2012. január 19. 19H

SopronKocsma nagyobb térképen való megjelenítése

 

"Látod, ott a tér sarkában a kék ház melletti piros ház fehér kőszegélyes kapuja mellett egy lépcső vezet lefelé. Na oda húzzál szépen befelé."

"Kis városunk kocsmáinak MILF-jénél fordultunk meg tisztelettel. MILF, mert öreg már, az ipart is régen űzi, de újra és újra megkívánod mert úgy érti a szakmáját (és végig a vendéglátásról van szó kérem!)"

"A falakból szinte árad a történelem... el is mélázik e falak láttán az ember… vajh hány nemzedék "nevelkedett" fel e falak oltalmában...kik lehettek azon férfiak és nők, akik a régmúlt időkben is itt ettek és ittak?"

Minden más (vélemények, képek) tovább után 

Kocsmaedzett Kezdőbajszú vaskos hasonlattal kezdi:
Na ilyenkor az elején szokott jönni egy izom, már-már metaforisztikus hasonlat, egy kis földrajzi elhelyezkedéssel, hogy meglegyen a ráutalás, hogy hol, s mint sikerült ismét a gyomrunkig lepárlani, de most inkább nem nevezek néven, hanem csak Vágó Pistásan rávezetek, a többi meg a kollégáké.
Tudja hol a legutóbb? Kis városunk kocsmáinak MILF-jénél fordultunk meg tisztelettel. MILF, mert
öreg már, az ipart is régen űzi, de újra és újra megkívánod mert úgy érti a szakmáját (és végig a
vendéglátásról van szó kérem!) hogy a házassági ajánlat mindennapos. Mert megrészegülve (akkor teljesen komolyan gondolva) azt mondja az ember „elveszlek”, de holnapra „visszateszlek”, hogy
holnap is… kérlek hódíts meg (és megteszi). De hát tudjuk a mondás szerint kiből lesz a legjobb feleség.

És hogy mért is ő a Madam? Övé a legjobb placc (abszolút origo), a legtöbb külföldi vendég, bár a szakmában akkora a nemzettudata, hogy minden rezdülésében hazai. Vizualizálva az öreghölgyet, azt aki kicsit szolisárga (mert azért halad a korral), és ez a szín harmonizál a cianid sárga hajkoronával.
Hangjának potméterét a barna Zsöpien (Sopiane) csavarta a basszustarományba. Vonalai, a kora ellenére asszonymintaként szolgálhatna, bár régen bekarcolta az 50-et (tuti végigméred boltozatait).
Semmi modell alkatiság, de úgy sugározza a feminim hormonillatot, hogy a helyi bikák azonnal vérbők lesznek. És mindezek mellé olyan gyönyörűen tud káromkodni, hogy a söröskorsó is ledobja magáról a deret. És ez az összegzett őszinteség az, ami izgalmi állapotba kerít, mert hiába a sok külföldi kuncsaft, nincs marcipán, virág, és koktél. Helyette velőspirítós, kisfröccs, pálinka, sör kombó.
És ettől hosszú a vendéglista, mert jár az „öreghölgyhöz” a 80-as öreg bika, a portyázó egyetemista, a melóból vidulni vágyó középkorú, meg a fogászati céllal határátlépő, de itt öblögető burgenlander.
Szóval bírja a meneteket az „ vén pillangó” nagyon erősen, mert még ha a városban bürokrata- vagy egyházi ünnep is van, nála sokszorozódik a vendégszám, és mégis, senki nem marad kielégítetlen.

SörösPali korrekt, kerek:
A Gyogyi. Ha soproni vagy, remélhetőleg betértél már ide, ha nem, akkor most pironkodj szemlesütve. Ha nem soproni vagy és jártál már itt, akkor valamit sejtesz. Ha nem vagy soproni és még nem hallottál a helyről, akkor most figyelj.

Ha a Fő téren túlestél az obligát tátogatáson, múzeum látogatáson, tele a tököd a Kecske-templom legendájával, és a Tűztorony erkélyéről is végigpásztáztad a Várkeren a csóri hegedűssel fotózkodó japán radikális turistacsoportot, kultúrszomjadat valószínűleg már elnyomja valami frissítő nedű utáni vágyakozás. Meg gondolom ennél is valamit. Látod, ott a tér sarkában a kék ház melletti piros ház fehér kőszegélyes kapuja mellett egy lépcső vezet lefelé. Na oda húzzál szépen befelé.
A mélybe való lekanyarodás után egy katakomba-rendszerű épülmény tárul eléd. A tágas előtérből - ahol a boltíves pult uralkodik ital- és könyöktartókká avanzsált boroshordókkal körbebástyázva - nyílik két terem, az egyik rögtön szemben (régen dohányzó), a másik pedig, jobbra, a vécék után, és ebből nyílik egy harmadik is, csak hogy jól érthető legyen. Van tehát hely bőven. A dohánytörvény fogantatása és foganatosítása óta kellemes pinceszag lengedez enyhe rántotthús- és pörköltillattal átitatva. Mert hogy itt komoly konyha is van, de ezt majd elmeséljük a gasztro-extra írásunkban.
A vendégseggek alátámasztására masszív, impozáns, ám hosszútávon farcsont-irritáló rönkfabútorok szolgálnak, a teljes berendezést kb. két hektár tölgyerdő bánja. A dekorációt önmagában megoldja a boltíves, kopott téglás, terméskő belső, hozzá kovácsoltvas-szerű lámpák, gyertyatartók, óriáshordó-tükrök, sík egyszerű, de brutál hangulatos. Tisztaság mindenütt.
Ha rövidet innál, vigyázz, nem sajnálják, a feles itt öt cent – és nem négy, mint sok helyen helytelenül. Jó emlékét őrzöm a körtepálesznak, de a kommersztől a tokaji aszútörkölyig lehet válogatni.
Sörből üveges, hál’Isten helyi büszkeségünk és testvérei, kiegészülve Gösserrel és a turistáknak Heinekennel. Bor folyvást és palackozva, és bár üvegesből felvonultattak egy szép repertoárt a soproni nedvekből, elég hülyén néz ki az árlapon az, hogy balatonmelléki és dunántúli... Szóval a fröccsöt messzi folyóborból kapod – kár, pedig ez itt a kékfrankos fővárosa. Az árfekvés viszont a hely fekvéséhez képest nagyon baráti, 90 forint egy hosszúlépésért talán nem katasztrófa, a sör is egy tízessel olcsóbb, mint a városi átlag.
Szerencsére megőrizte eredeti jellegét a borozó, annak ellenére, hogy a város központjában ki van téve a turisták, osztrák nyuggerek és keleti népcsoportok hadának, nem véletlenül ebből a perspektívából indítottam a mondandómat. Amikor kortyolod a dühítődet, megnyugtató hallgatni, ahogy mögötted egy asztallal a kilencven éves Misi bácsiék verik a blattot, két asztallal arrébb ultiznak, melletted kollégisták szürcsölik a kisfröccsöt, arrébb idegen társaság lapátolja a böllérmájat és most cihelődik egy körülbelül holland házaspár. Na és. A helyi ősmasszívumokat nem hergeli a turizmus zaja, a messziről érkezők hátszőrét nem borzolja a gyanakvó helyeik tekintete. Az idős nem fölényeskedik a szalonspicces egyetemistával, a nyolcvanéves remegő kezű aggastyánt nem röhögik körbe a fiatalok.
Persze ez mind szépnek és hitelesnek tűnik így leírva, de ne dőlj be teljesen a dumának. Ezt a helyet át kell élni. És ha ott vagy, a konyhát véletlenül se hagyd ki. A lacipecsenye brutális!
A Gyógygödör meg alap.

Szomjas Bányász világosan zár:
Sopron főterét ékesíti az a nagy múltú hely, ahová most vitt az utunk!
A soproniak és az egyetemisták körében is nagy népszerűségnek, örvend a Gyógygödör! Egy igazi pince borozó, hol némi nemű táplálékot is magához vehet a megfáradt vándor. Nagyon jó hangulatban lehet elkölteni, mind a folyékony mind a szilárd táplálékot.

A berendezés sem mindennapi. Nem ám a megszokott asztal-szék kombinációja fogad, hanem rönkből hasított asztalok és padok. A falakból szinte árad a történelem... el is mélázik e falak láttán az ember… vajh hány nemzedék "nevelkedett" fel e falak oltalmában...kik lehettek azon férfiak és nők, akik a régmúlt időkben is itt ettek és ittak?
A mai napon is több generáció képviseltette magát. Voltak fiatalok, párok-páratlanok és természetesen nem hiányozhattak az öregurak kik pár fröccs mellett, néhány parti snapszerrel múlatták az időt. Hétköznap lévén nem voltak sokan, de tudható hogy hétvégén igen csak meg van telve a hely. Bár több helység közül lehet választani, most csak egy helység volt szolgálat kész, valószínűleg a csekély vendégsereg miatt. Alacsony mennyezete ellenére sem (ami pincéhez képest magas) nyomasztó a hely, köszönhető ez valószínűleg a tágas belsőnek. A berendezés sincs túlbonyolítva, amolyan borozós díszítések lelhetőek fel.
Én nagyon jól éreztem magam, bátran tudom ajánlani mindenkinek. Ugyan nem most voltam itt először, mint egyikünk sem, de nem is fogom elkerülni a Gyógygödröt.
Jó lenne ha több hasonló helyet lehetne, megtartani a jövő nemzedékei számára. Hogy lássuk-lássák hol mulattak eleink ,és mennyivel kellemesebb egy hagyományos borpincében elkölteni a hagyományos magyar vacsorát, vagy akár ebédet.
Aki Sopronban jár és teheti ne hagyja ki azt a helyet! Egészen biztos, hogy nem fogja megbánni! Egészségünkre!